A fekete ribizli, mint a természetes érfal-védelem mestere

A fekete ribizli egy Magyarországon őshonos, szórványosan előforduló, ámde mégis védett növény, amelyet elsődlegesen vízhajtó hatása miatt ismernek és alkalmaznak immáron évszázadok óta a természet patikusai.

A fekete ribizli képes meggátolni a verőerekben az úgynevezett hisztidindekarbi-xiláz névre hallgató enzim működését, vagyis azt, hogy hisztamin szabaduljon fel az érfalakban.

A fekete ribizli fogyasztásának előnyei szív- és érrendszeri betegségek esetében

Érdekessége, hogy az egyetlen olyan vízhajtó a világon, amelyik a nátriumürítés mellett nem idéz elő káliumveszteséget.

A fekete ribizlit gyümölcsként és teaként fogyasztva is nagyszerű hatást érhetünk el a vérnyomáscsökkentés terén abban az esetben, ha folyamatosan fogyasztjuk, de leginkább mégis az érfal-védelem tekintetében emelhető ki a legnagyobb és leglátványosabb hatása.

Ezt a növény annak köszönhető, hogy képes meggátolni a verőerekben az úgynevezett hisztidindekarbi-xiláz névre hallgató enzim működését, vagyis azt, hogy hisztamin szabaduljon fel az érfalakban. Mindeközben több fehérjebontó enzim hatását is csökkenti, de kizárólag levélkivonatából készült szerei előnyös hatást gyakorolnak a vér triglicerid- és koleszterinszintjét is.

A fekete ribizli tehát kiválóan alkalmazható az érelmeszesedés megelőzésének tekintetében is!

A vízhajtó hatáshoz képest természetesen nagyobb mennyiségben ajánlott a fogyasztása abban az esetben, ha vérnyomásunk csökkentésére, illetve érfalunk védelmére alkalmazzuk.

A kívánt hatást 2-4 kávéskanálnyi levélporral érhetjük el, amelyet két és fél deciliter vízben körülbelül 15 percig főzünk, majd leszűrjük, és az elpárolgott vízmennyiséget hígítással egészítjük ki.

Ebből az adagból naponta két-három alkalommal is fogyaszthatunk, ha a magas vérnyomás csökkentése a cél, így hosszabb távon az eredmények azt mutatják, hogy az erősebb gyógyszereket akár teljes egészében is elhagyhatják a páciensek.

A fekete ribizli élettani, kardiovaszkuláris rendszerünket támogató hatásainak előnyeit akkor is kamatoztathatjuk, ha rendszeresen sportolunk, például kerékpározunk, súlyzózunk.

i