A kevés mozgás rosszabb, mint a túlsúly

Publikálás: | Módosítás: | Szerző:
Címkék: Egészség
 
A Cambridge-i Egyetem szakértői nemrégiben azt a megdöbbentő kijelentést tették egy friss kutatás után, hogy a túlsúly önmagában még nem minden esetben veszélyes, ellenben a mozgásszegény életmód igen, így utóbbi sokkal rosszabb, mint a másik. A brit tanulmány szerint jelenleg közel kétszer annyi ember hal meg a mozgás hiányától, mint konkrétan az elhízás miatt, ami számokban kifejezve annyit tesz, hogy évente körülbelül 680 ezer ember hal meg csak Európában a mozgáshiányos életmódra visszavezethető problémáktól, miközben az elhízás közvetetten, illetve közvetlenül mintegy 340 ezer ember korai halálát idézi elő kontinensünkön.

A szakértők úgy vélik, hogy radikális változásra lenne szükség az emberek között, amelyek kapcsán ráadásul nem is kellene lényeges mozgástöbbletet vállalniuk az érintetteknek, elegendő naponta mintegy 20 percnyi tempós sétát bevállalniuk ahhoz, hogy változást érhessenek el.

Noha tény, hogy a mozgáshiány és az elhízás általában egyszerre jelentkeznek az embereknél, azonban ma már rengeteg normális testalkatú ember is szenved attól, hogy eredendően túl keveset, vagy egyáltalán nem mozog semmit sem.

Az egyetem munkatársai közel 350 ezer európai ember adatait vették fel, és követték is őket több mint 10 éven át, miközben alapos felmérést végeztek mozgáskultúrájukról, derékbőségükről, betegségeikről és így tovább.

Mint kiderült, az idő előtti elhalálozás sokkal nagyobb mértékben sújtotta azokat a kutatásban részt vevő embereket, akik egyáltalán nem mozogtak – méghozzá testsúlytól függetlenül, hiszen a vizsgálatok szerint, aki túlsúlyos, de rendszeresen mozog, sokkal egészségesebb, mint az, aki normális testsúlyú, de mozgásszegény életmódot folytat.

A kutatók úgy vélik, hogy csak a mozgáshiány felszámolásával Európa földjén több mint 7 százalékkal lehetne csökkenteni a korai elhalálozáshoz kapcsolódó statisztikát, és amennyiben ehhez még az elhízás ellen is tennénk valamit, akkor az további közel 4 százalékos javulást eredményezhetne.

Az egészséges változáshoz ráadásul a kutatás vezetői szerint nem is kellene más, csak akár napi 20 percnyi tempós séta, amit kivitelezhetnénk azzal is, ha gyalog mennénk a munkahelyünkre, illetve bevásárolni.