A legkárosabb gyorséttermi ételek – Ezeket soha sem lenne szabad fogyasztanod!

Köztudott, hogy a gyorséttermekben kapható ételek nem arról híresek, hogy vitamindúsak és táplálóak lennének. Egészségesnek pedig egyáltalán nem is nevezhetőek ezek a fogások, ám ennek ellenére a gyorséttermek forgalma és bevétele évről évre egyre csak növekszik.

 

A gyorséttermi ételek sajnos gyakran egészségtelen összetevőkből állnak.

Káros ételek

Néhány kutató utánajárt annak, hogy melyek a legártalmasabb gyorséttermi ételek, háta a vizsgálat eredményét követően az emberek lemondanak majd a káros menük fogyasztásáról. A vizsgálat 10 éven át tartott, és közel 44 ezer ember étkezési szokásait figyelték meg ezen idő alatt. A kutatásban részt vevő személyek mindegyike fekete bőrszínnel rendelkező, nő volt.

Rögtön, a vizsgálat elején bebizonyosodott az, hogy egyértelműen azok a nők küszködtek túlsúllyal a vizsgált személyek közül, akik rendszeresen fogyasztottak gyorséttermekben kapható ételeket. Az azonban igazán meglepő volt, hogy bizonyos ételek rendszeres fogyasztása esetében jellemző betegségek alakultak ki.

Megállapították többek között azt is, hogy azok a nők, akik rendszeresen ettek gyorsétteremben kapható, olajban sült csirkét és hamburgert, nagyobb eséllyel lettek később 2-es típusú cukorbetegek. A bostoni kutatók emellett arra is rájöttek, hogy azok a személyek, akik hetente legalább két alkalommal esznek gyorséttermekben kapható menüt, azok közel 70 százalékkal növelik meg a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A hamburger és az olajban sült csirke fogyasztása egészen pontosan 2873 fekete nőnél okozott diabéteszt, és ez igazán megdöbbentő. A 2-es típusú diabétesz nagyon veszélyes, hiszen hosszú éveken át, akár tünetmentes is maradhat, így csendben végzi pusztító „munkáját”.

Azok tehát, akik rendszeresen fogyasztanak gyorséttermi ételeket, mindenképpen járjanak el kivizsgálásokra, vércukormérésekre, hogy még időben kiderüljön, nem okozott-e az egészségtelen ételek fogyasztása cukorbetegséget.

Számukra mindennél fontosabb a rendszeres sportolás, a futás, kerékpározás, úszás és/vagy izomépítés beiktatása az életvitelbe heti rendszerességgel.

Általánosságban véve tehát kijelenthető, hogy minden gyorséttermi étel károsan hat a szervezetre, ám ezek közül is főként az olajban sült csirke és a hamburger az, amely a legveszélyesebb.

Te szoktál ilyen ételeket fogyasztani? Rendszeresen fogyasztasz olajban sült csirkét vagy hamburgert? Eljársz a kezelőorvosodhoz rendszeresen, hogy felmérjék az egészségi állapotodat?

i