A túlzott vörös húsfogyasztás rákot vagy szívbetegséget okozhat!

2014-09-29 07:32
2022-03-28 06:12
FittSport
A túlzott vörös húsfogyasztás rákot vagy szívbetegséget okozhat!

Igazán meghökkentő kutatási eredmény látott napvilágot nemrégiben. Amerikai kutatók egy nagyszabású kutatómunkába kezdtek azt illetően, hogy vajon mi is okozhatja a rákos megbetegedések, valamint a szívbetegségek kialakulását. Elsődlegesen a táplálkozással kapcsolatos összefüggéseket kezdték el vizsgálni, az eredmények pedig egyenesen sokkolóak lettek!

A kutatást 10 éven át végezték, így bátran ki lehet azt jelenteni, hogy a vizsgálatok során nagyon alaposak voltak. Korábban már röppentek fel arról hírek, hogy a vörös húsok fogyasztása nem tesz jót a szervezetnek, ám egészen idáig ezt nem lehetett bebizonyítani.

Most azonban, a kutatási eredmények azt igazolták, hogy a vörös húsok, valamint az abból készített hústermékek is jelentősen megnövelik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, valamint túlzott fogyasztásuk által akár rákos megbetegedések kialakulása is lehetséges. A kutatásban több mint 500 ezer férfi és nő vett részt.

A vizsgált személyek életkora 50 és 71 év közé volt tehető. Minden embernek egy táplálkozási szokásokról szóló kérdőívet kellett kitöltenie. Ebben a kérdőívben külön részt szenteltek a vörös húsokat érintő táplálkozási szokásoknak, tehát meg kellett jelölniük azt, hogy mennyit és milyen formában fogyasztják a vörös húsokat. Emellett a fehér húsokkal való táplálkozási szokásoknak is külön részt szenteltek, vagyis a pulyka és a csirke fogyasztására irányuló szokásokat is vizsgálták.

A kutatás ideje alatt megközelítőleg 71 ezer vizsgált személy halálozott el. Az elhunyt személyek 20 százaléka azok közül az emberek közül került ki, akik a legtöbb vörös húst, vagy húskészítményt fogyasztották el. A fehér húsokat fogyasztók halálozási aránya azonban 20 százalékkal kisebb volt, ami arra enged következtetni, hogy a hosszú élet titka a fehér húsok fogyasztásában lehet.

A kutatást végző szakemberek azt vallják, hogy az elhalálozási arány jelentősen csökkent volna a férfiak és a nők esetében is, ha a vörös húsok túlzott mértékű fogyasztása helyett a fehér húsokat ették volna rendszeresen a vizsgált személyek.

Te a vörös húsokat, illetve az abból előállított húskészítményeket fogyasztod szívesebben, vagy inkább a fehér húsokat részesíted előnyben? Mi a véleményed a sokkoló kutatási eredményről? Szerinted valóban lehet összefüggés egyes betegségek kialakulásának, a táplálkozási szokásokkal?





i