Aki keveset alszik, rákos lehet?

2014-08-20 20:51
2022-03-28 06:33
FittSport
Aki keveset alszik, rákos lehet?

Néhány kutató úgy véli, hogy az alváshiány nagymértékben hozzájárul a rákos megbetegedések kialakulásához. Ezt azzal magyarázzák, hogy az alvás közben létrejövő melatonin nevű hormon hiánya ahhoz vezethet, hogy káros hatások keletkeznek a szervezetben. Ennek egyik következményének a rák kialakulását tekintik a szakemberek.

Miért fontos az alvás az egészség megőrzésében?

Az alváshiány élettani hatásairól röviden

A melatonin nevű hormon ugyanis, képes arra, hogy megelőzze, illetve csökkentse a rák kialakulásának kockázatát. A szakemberek egy nagyszabású kutatás során választ kerestek arra, hogy vajon valóban van-e köze a rákos megbetegedések kialakulásának az alváshiányhoz. A japán szakemberek egészen pontosan 8 esztendőn át tartó vizsgálattal próbálták alátámasztani ezt a feltételezést.

A vizsgálatba 24 ezer személy lett bevonva, amelyek közül mindenki 40 és 79 év közötti életkorban járt. A vizsgált személyek mindegyike nő volt. Főként az életstílust követték nyomon, vagyis azt, hogy ki mennyire él megterhelő életmódot. A vizsgálat eredményei megdöbbentőek voltak, ugyanis egyértelműen kimutatták azt, hogy azok a személyek, akik csupán keveset, vagyis napi 6 óránál általában kevesebbet alszanak, nagyobb számban alakult ki a mellrák.

Egészen pontosan 62 százalékkal nőtt azoknál a nőknél a megbetegedésre való hajlam, akik hat óránál kevesebb időt fordítottak alvásra. A Masako Kakizaki vezetésével végzett tanulmányban 143 mellrákos megbetegedés lett diagnosztizálva a kutatás ideje alatt. A kutatás eredményét úgy értelmezik a szakemberek, hogy valóban köze lehet a melatonin nevű hormon hiányának a rákos megbetegedések kialakulásához.

A melatonin termelődése csakis akkor megy végbe a szervezetben, ha elegendő időt fordítunk alvásra. A melatonin csak alvás közben tud termelődni. Az agy által termelt hormon képes az ösztrogén szint mennyiségének elnyomására, illetve a test belső órájának szabályozására is. Az öregedési folyamatokat lassítani tudja, illetve az ösztrogén hormon elnyomása által a rákos megbetegedéseket is hatékonyan meg tudja előzni. Köztudott ugyanis, hogy az ösztrogén hormonnak igen sok köze van a mellrák kialakulásához.

Természetesen az alvás nem csak a nők számára fontos, hanem a férfiak számára is. Amennyiben egy férfi nem alszik eleget, úgy a prosztatarák kialakulásának esélye nőhet meg. Egy férfi, naponta legalább 9 órányi alvás segítségével máris a felére csökkentheti a prosztatarák kialakulásának esélyét. A vizsgálatok eredménye tehát, egyértelműen bebizonyította azt, hogy az alváshiány éppen olyan rizikófaktornak számít a rákos megbetegedések kialakulásában, mint a túlsúly, az alkoholfogyasztás, vagy a mozgáshiány. 

Ez utóbbit már az otthonra beszerehető fitneszgépek - futópad, elliptikus tréner, szobakerékpár, lépcsőzőgép, evezőgép - segítségével is megoldhatjuk.





i