Bébiétel botrány ÚJRA!

2014-05-29 23:29
2018-10-29 22:25
FittSport
Bébiétel botrány ÚJRA!
Emberi felelőtlenség vagy a pénz iránti hajhász vágy az, ami hajtja a sok élelmiszergyártó céget, hogy egyszerűen nem foglalkoznak eleget azzal, hogy mit készítenek, miből készítik azt. A kínai tápszerbotrány után, a főbűnösnek talált vezért halálra ítélték a kínai hatóságok - az ítéletet végre is hajtották -, mert az általa előállított tápszerekben mérgező anyagot mutattak ki.

A mérgező tejpótló tápszer fogyasztása miatt kilenc kisbaba halt meg, rengetegen betegedtek meg, és maradandó károsodást szenvedtek.

Most újabb bébiételbotrány borzolja a kismamák kedélyét, ugyanis az Ovko márkájú bébiételekben a határértéknél nagyobb mértékben találtak rovarölő szer maradványokat. Természetesen azonnal betiltották a cég termékeit, lekerültek a boltok polcairól, de a kérdés tovább lebeg a köztudatban: mennyit ettetek már meg kisbabákkal, hiszen ezek a bébiételek már öt hónapos kortól adhatók a babáknak.

Ami még inkább botrányos, hogy ennek a bébiételeket gyártó cégnek már volt egy mérgezős botránya, 2010-ben. Ennek ellenére még mindig készít élelmiszereket, kínálja termékeit más országokban is, nem csak Szlovákiában – hiszen szlovák cégről van szó -, nem csak Magyarországon.




i