Budapesten már van tornaterem-buszmegálló

2015-11-24 12:32
2018-10-06 07:39
FittSport
Budapesten már van tornaterem-buszmegálló
Nagyon érdekes látvány fogadhatja az V. kerületben a Széchenyi utcai buszmegállóba érkezőket már ez év szeptember első napjától a hónap utolsó napjáig. A buszmegállóban, vagyis inkább közvetlenül mellette kialakítottak egy aktív parkot. A dolgot az hívta életre, hogy sokan megelégelték a lustaságot és azt, hogy a sokszor félórányi várakozás csak elszaladó idő, amit másra is lehetne fordítani. Egy tanulmány és az orvostudomány szerint heti 150 perc mozgás már elegendő lenne a megfelelő testi erős, energikusság eléréséhez és megtartásához, ehhez képest az emberek inkább csak állnak ennyit a buszmegállókban és nem csinálnak semmit. Az új tornaterem-buszmegállóban kettő szobabiciklit és négy darab pedálos széket állítottak fel a vállalkozó kedvű és nem ellustulni akaró tömegközlekedők számára.

A kezdeményezés egy ismert italmárkától származik, emiatt is piros és fehér a jellemző szín. Manapság ere nagyobb az aktív életmód támogatottsága, ennek az önkormányzatok is részesei kívánnak lenni. Számos aktív parkot hoztak létre közterületen, ahol azok is szabadon használhatnak bizonyos felszereléseket, akiknek nincs anyagi lehetőségük vagy idejük elmenni edzőterembe.

Jellemzően a gyerekek szoktak játszani az ilyen helyeken, de már egyre inkább használják ki a lehetőséget az idősebbek és a középkorúak is. A kitett eszközök könnyű mozgást biztosítanak, de megfelelő használatukkal valóban pozitív változás áll be a szervezet fittségében. Ez a meglepő, ám szörnyen látványos és hatásos ötlet sokakat ösztönözhet arra, hogy a felesleges idejükben valami hasznosat vagy egészségeset műveljenek, ne csak álljanak és várják, hogy teljen az idő.

Vannak persze sokan, akik irtóznak attól, hogy az edzést vagy hasonló tevékenységeket közszemlére tegyék, ám igazából az elismerésre méltó, ha valaki minden idejét igyekszik számára hasznosan felhasználni, és nem veszteget egyetlen percet sem. A főváros vezetése osztja azt az álláspontot, miszerint a sportot, a fitt életmódot minden ember életének részévé kell tenni, ezzel egészségesebb társadalmat kapva.

A lehetőségekhez mértan Budapest igyekszik minél több lehetőséget biztosítani azok számára is, akik csak ingyenes lehetőségeket engedhetnek meg maguknak, valamint miért is kelljen fizetni, ha van lehetőség ingyen is egészségesnek lenni?

A buszmegálló a Pestébresztő fantázianevet kapta, mivel a Testébresztő program keretein belül készült el. A program egyébként egy sportot népszerűsítő villamost is útjára indított, ezzel is népszerűsítve az aktív életmódot. A Pestébresztő buszmegálló már nem található a helyén, de valószínűleg találkozhatunk még hasonló érdekességekkel és ki tudja, lehet, hogy egyszer állandóra is átépítenek egynéhány buszmegállót tornateremmé.




i