Hogyan vágj bele a futásba?

Publikálás: | Módosítás: | Szerző:
Címkék: Egészség
 
Előbb vagy utóbb, minden nő rádöbben arra, hogy a testének és a lelkének egyaránt szüksége van valamiféle testmozgásra. Vannak, akik egészen fiatalon már elkezdenek rendszeresen sportolni, ám sokan vannak olyanok is, akik csak később, 30-40 vagy akár 50 éves korukban hozzák meg az elhatározást, hogy egészséges életet szeretnének élni.
A testmozgást elkezdeni sohasem késő, így akár egészen idősek is bátran kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb mozgásformát. A nők átlagosan 25-30 éves koruk környékén döbbennek arra rá, hogy az évek előre haladtával az alakjuk is nagyobb odafigyelést érdemel. A kilók évről évre csak jönnek felfelé, nem beszélve arról, hogy egy esetleges terhesség után már az egész test megváltozik.

Többnyire ekkor jön el az a pillanat, amikor eldöntjük, változtatunk az életvitelünkön. A legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás a futás, amelyet bárhol, bármikor lehet végezni. Nem szükséges hozzá több tízezer forintos sportfelszerelés, csupán egyetlen futócipőt kell beszereznünk, amely aztán hosszú éveken át szolgálhat majd minket.

A futás mellett főként azok döntsenek, akik úgy érzik, hogy elég jó a kondíciójuk, valamint nem rendelkeznek túlságosan nagy súlytöbblettel. Az állapotfelmérés nagyon fontos, nem csak a futás, hanem bármilyen más sporttevékenység megkezdése előtt is. Fenn áll a veszélye ugyanis annak, hogy ha rossz sport mellett döntesz, akkor az ízületeid látják a kárát az elhamarkodott döntésnek. Azok a nők ugyanis, akik nagy súlyfelesleget cipelnek magukon, olyan sportot válasszanak, amelyek kímélik az ízületeket. Ilyen például az úszás. A futás főként 5-10 kilogrammos súlyfelesleggel még biztonsággal végezhető.

Azok, akik bírják a monotóniát, a lehető legjobb választás lehet a futás. Mielőtt belevágnál a futó edzések elkezdésébe, mérd fel azt is, hogy tűröd-e az egyhangúságot, illetve rá tudsz-e kellőképpen hangolódni erre a sportra. Amikor az állapotodat felmérted, és megbizonyosodtál arról is, hogy rá tudsz hangolódni erre a sporttevékenységre, ténylegesen bele is vághatsz majd az edzésekbe. Amennyiben hosszú ideje semmilyen edzést nem végeztél, ne kezdd azonnal futással az edzéseidet.

Eleinte, körülbelül 1-2 héten át sétálj inkább nagyokat, például alkalmanként 4-5 kilométert. Ezzel kellőképpen „belerázódnak” majd a lábizmaid a terhelésbe, illetve az állóképességed is fejlődik némelyest. Innen pedig, már csupán egy karnyújtásnyira vagy attól, hogy hosszú kilométereket tegyél meg futva, az egészséged érdekében.