Lélegezni tudni kell

2015-04-15 06:53
2018-10-29 22:25
FittSport
Lélegezni tudni kell
Evés nélkül akár hetekig is ki lehet bírni, pár napig ivás nélkül is, anélkül viszont, hogy levegőt vennénk, csupán percekig. Mégis, életünk eme alapvető szükségletével sokkal kevesebbet foglalkozunk, mint a táplálkozással. Pedig a helyes légzés is van olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a helyes táplálkozás! A helyes légzés alapja a helyes testtartás. Végezzünk el egy egyszerű kísérletet; húzzuk ki magunkat és figyeljük meg, hogyan változik légzésünk! Érezhetően mélyebbé, teljesebbé válik, pusztán csak azzal, hogy tüdőnk nem szorul össze, mint a sokszor jellemző görnyedt testtartásban.

Ez fekvő helyzetben is igaz, felhúzott térdekkel, a fejünk alatt több párnával nem tudunk olyan jól lélegezni, mint nyújtott lábakkal, párna nélkül. Figyeljünk tehát oda a helyes testtartásra!

A másik, talán még fontosabb dolog, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a légzés szerve az orr! Az orron át beszívott levegő nagyrészt megtisztul a szennyeződésektől, a baktériumoktól és felmelegedve jut a tüdőbe. Ellenben, ha a szánkon vesszük a levegőt, jóval több port, szennyeződést és kórokozót juttatunk a torkunkba és a tüdőnkbe.

Egy egyszerű megfázás is csúnyán el tud húzódni, ha az eldugult orrunk helyett egyszerűen csak a szánkon kezdünk el lélegezni. A torkunk így kiszárad, begyulladhat, aztán már nem csak levegőt nem kapunk, hanem köhögünk is, a torok ég, kapar, fáj.

Ezt megelőzhetjük, ha az orrunkat tisztán tartjuk. Kevesen tudják, de az orr egyszerűen átmosható. Két deci meleg vízbe egy csipetnyi sót kell feloldani, majd a csap fölött előre dőlve, a fejünket jobbra fordítva a jobb oldali orrnyílásunkba kell juttatni a vizet, ami bal oldali orrnyílásunkon fog kifolyni.

Helyes fejtartással nem fog befolyni a torkunkba. Egy deci víz átfolyatása után ismételjük ezt meg a másik oldalról is. Erre a célra jól használható egy közönséges fecskendő, de speciálisan orrmosásra kialakított kancsók is kaphatóak. Allergiásoknak, poros helyen dolgozóknak kifejezetten ajánlott ez a módszer.




i