Már a könnyebb edzés is pozitív hatást gyakorol szervezetünkre

2016-01-23 07:39
2019-05-10 09:33
FittSport
Már a könnyebb edzés is pozitív hatást gyakorol szervezetünkre

Már annyira a 24. órában van az emberiség jelentős része a mozgásszegény életmóddal kapcsolatba hozható betegségek és problémák kapcsán, hogy a Bellarmine Egyetem legfrissebb kutatásai szerint sokaknak már az is hasznos lenne, ha lazább mozgásformákat és könnyedebb edzéseket gyakorolnának a mindennapokban. Egy laza edzés jelentősen javítja az ülő munkát végzők kondícióját is.

Az edzés, mint az általános egészség javításának eszköze

Ebből kifolyólag a szakértők úgy tartják, hogy nem kellene feltétlenül a teljes leizzadással kapcsolatba hoznunk az edzés fogalmát, hiszen a lazább, kevésbé izzasztó mozgásformák is nagyszerűek abban az esetben, ha szeretnénk jó eredményeket elérni egészségünk védelmében.

Azzal természetesen egyetért minden kutatás és szakértő, hogy a lazább edzések messze nem elegendőek ahhoz, hogy megszabadulhassunk esetleges plusz kilóinktól, ellenben azoknál az embereknél, akik szinte semmit sem mozognak a mindennapokban, és inzulin-, valamint vérzsírhoz köthető értékeik is kilengést mutatnak, az üldögélés és a fekvés helyett nem ártana megnövelni az aktivitásuk szintjét. 

Az edzés és az egészség kapcsolata a legújabb kutatások fényében

Paul Loprinzi, a Bellarmine Egyetem doktorandusza a legfrissebb kutatások eredményeire hivatkozva arról beszélt ugyanis egy tanulmányban, hogy eredményeik világossá tették számukra azt, hogy az embereknek minimalizálni kellene a nyugalmi tevékenységeiket, lévén a minimális mozgással járó tevékenységek és aktivitások is elképesztően jó hatást gyakorolnak szervezetünk egészségére. 

A professzor kiemelte, hogy valóban nem kell túl intenzív edzésformákban gondolkodnunk, és nem kell túl nagy dolgokra sem asszociálnunk.

Elegendő például olyan általánosságokra gondolnunk, minthogy:

  • sétálgatunk a telefonálás mellett,
  • esetleg sétálva vagy kerékpározva megyünk el dolgozni,
  • vagy a tárgyalóasztal mellett egy parkban sétálva beszélünk ügyfeleinkkel és munkatársainkkal. 

Paul szerint ezekkel a módszerekkel nem csak egészségünknek kedvezhetünk, hanem mindezen túl még meg is színesíthetjük mindennapjainkat.

A szakértők úgy tartják, hogy olyan tevékenységek mindennapi alkalmazásával is elősegíthetjük egészségünk megőrzését, mint:

  • a kerékpározás,
  • a hangszeren való játék, a
  • kertészkedés,
  • az egyensúlylabdán való mozgolódás, ami akár televíziózás közben is kivitelezhető. 

Bradley Cardinal, az Oregon Állami Egyetem Sport- és Edzéspszichológiai programjának igazgatóhelyettese a tanulmány eredményei alapján kifejtette, hogy ezektől a mozgásformáktól nyilvánvalóan senki se várjon olyan eredményeket, mint a rendszeres sporttól.

Így és pusztán ennyi mozgolódástól még nem adjuk le felesleges kilóinkat, de amennyiben egészségünk megőrzése a cél, akkor már ennyi is elég lehet ahhoz, hogy egy kicsit aktívabbak legyünk a mindennapokban.

Edzés és egészségmegőrzés

Mint ismert, egy egészséges felnőttnek hetente legalább 150 percet kellene eltöltenie valamilyen közepesen megerőltető mozgással azért, hogy megőrizze egészségét, ami természetesen felére csökkenthető valamilyen intenzívebb, fárasztóbb tevékenységgel,

Ilyen például:

a gyors séta vagy a tempós, nagyobb lélegzetű kirándulás,

futás,

kerékpározás,

úszás.

E káét utóbbiból akár már heti 75 perc is elég lenne az egészségünk megőrzéséhez.





i