Már nagyon kevés mozgás is segíthet fogyni

2015-03-23 23:49
2018-10-29 22:25
FittSport
Már nagyon kevés mozgás is segíthet fogyni
Az emberek többsége annyira elkényelmesedett az utóbbi időben, hogy a mozgás szó kimondásától is görcsöt kap a vádlijuk. Főként számukra jó hír, hogy a Queen Egyetem kutatói nemrégiben bebizonyították, hogy a mozgásszegény életmódot folytató emberek számára már a nagyon kevés mozgás is segíthet a fogyásban. A kutatás eredményei kapcsán hangsúlyozandó, hogy mindez csak olyan embereken működik, akik életükben legfeljebb a testnevelésórán sportoltak, de minden más mozgásformát messzire elkerültek. Esetükben Robert Ross, avagy a kutatást összegző tanulmány szerzője szerint már az is nagy eredménnyel járhat, ha az emberek az ülő életforma helyett minimális mozgást kezdenek el végezni.

Az egyetem szakemberei több, különböző mértékben elhízott, mozgásszegény életformát folytató pácienst kértek fel arra, hogy egy éven keresztül különféle intenzitású mozgást végezzenek, ami lehetett egyszerű séta is.

A begyűjtött eredmények azt mutatták, hogy bár a megfigyeltek ugyanolyan életmódot folytattak, mint korábban – ez főként a táplálkozás kapcsán volt érvényes –, de hetente öt alkalommal elmentek félórát sétálni. Ez ugyan az eredmények alapján egészségi állapotukban nem mutatott ki számottevő változást, azonban meglepő módon mégis több dekától, bizonyos esetekben pedig egy-két kilótól is megszabadította az embereket a puszta séta, amiben még csak meg sem izzadtak.

A kutatók arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy nem csak nagyon kemény izzadással lehet fogyást elérni, noha tény, hogy a látványos eredményhez intenzív testmozgás szükséges, ellenben ha csak néhány kilót szeretnénk leadni, akkor elegendő egy héten öt alkalommal elmenni sétálni egy fél órára, és a hatás garantált lesz.

Ha pedig ennél is többet szeretnénk, válasszuk helyette a kerékpározást, és az eredmény nem marad majd el!




i