Miért fontos ügyelned a gyermeked testsúlyára?

2014-12-03 00:11
2018-10-29 22:25
FittSport
Miért fontos ügyelned a gyermeked testsúlyára?
Köztudott, hogy az elhízás igen komoly egészségügyi panaszok kialakulásáért lehet felelős, függetlenül attól, hogy a túlsúlyos személy hány éves. Sajnálatos módon, manapság már nem csak a felnőtteket érintik az olyan súlyos betegségek, mint a cukorbetegség, vagy a szív- és érrendszeri panaszok, hiszen egyre több elhízott gyermeknél alakulnak ki ezek a testi panaszok. Az elhízás emellett igen súlyos lelki terhet is ró a gyermekekre, ezért még idejében tenni kellene az ellen, hogy gyermekünk ne váljon túlsúlyossá. Nemrégiben néhány kutató elkezdte vizsgálni azt, hogy a túlsúlynak milyen egyéb, nem várt hatásai lehetnek még a gyermekek esetében.

A vizsgálati eredmények megdöbbentőek lettek, ugyanis megállapították azt, hogy az elhízott 14-20 év közötti fiatalokból gyakran olyan felnőtt férfi cseperedik, aki meddőséggel, vagy impotenciával küzd. Egészen idáig nem is sejtettük azt, hogy a férfi meddőség oka is lehet a tinédzser kori elhízás. De vajon mi is okozza ezt a borzalmas jelenséget? A legfontosabb férfihormonként a tesztoszteront tartjuk számon.

Ez a hormon a felelős többek között a férfiak erőteljes testalkatának kialakulásáért, a csontozatért, az izomerőért, valamint a spermiumok termelődéséért is. Egy egészséges testsúllyal rendelkező kamasz testében éppen annyi tesztoszteron hormon van, amennyi a szervezet normális működéséhez elegendő. Igen ám, de a túlsúlyos kamasz fiúk testében a tesztoszteron szintje jóval alacsonyabb, mint az egészséges társaikéban.

Egészen pontosan 50 százalékkal kevesebb tesztoszteronnal rendelkeznek az elhízott fiúk, ami oda vezethet, hogy felnőtt korukban nem lesznek képesek gyermeket nemzeni. Nagyon fontos tehát, hogy már egészen kicsi gyermekkorban kezdjünk el odafigyelni arra, hogy mit és mennyit eszik a csemeténk.

Tudatosan állítsuk össze a gyermek étrendjét, úgy, hogy elegendő tápanyaghoz, vitaminhoz, ásványi anyaghoz juthasson, így a fejlődése is zavartalan lehet. Nagyon fontos a szülői példamutatás, hiszen a túlsúlyos tinik esetében legtöbbször oda vezethető vissza a probléma, hogy otthon, a szülők sem egészségesen, tudatosan táplálkoztak.

A gyermek testalkata sok esetben tükröt tart a család életvitelével szemben, így, ha a gyermek elhízottá vált, nagy valószínűséggel a szűkebb környezetében is vannak olyan emberek, akik egészségtelenül táplálkoztak, és így elhízottá váltak.




i