Milyen az ideális elliptikus tréner?

Sokszor hallani, hogy az elliptikus trénert milyen jó dolog, a fogyásban és a súly megtartásában milyen nagy segítség. Nyilvánvaló, hogy ez így is van, ugyanakkor nem minden elliptikus tréner egyforma. Vannak olyanok is, akik panaszkodnak rá.

Az elliptikus tréner ideális eszköz lehet a kardioedzéshez, feltéve, ha jól választjuk ki a céljainkhoz illő modellt. 

Megvették a gépet, használják, ám eredményt még nem láttak. Nos, ennek több oka is lehet, de most korlátozzuk a témát arra az esetre, mikor az elliptikus tréner nem a maximálisan legmegfelelőbb.

Az elliptikus tréner használatával úgy érhető el a fogyás, hogy kardiózunk vele

Megfelelő pulzusszámon megfelelő ideig végzünk edzést. (És természetesen diétázunk is, mert ha visszaesszük a ledolgozott kalóriákat, nyilván nem fogunk egy dekát sem fogyni.)

A megfelelő pulzusszám kiszámolás egyszerű:

  • A 200-ból ki kell vonni az életkorunkat, így megkapjuk azt a közelítő értéket, melyen a pulzusszámot tartanunk kell legalább fél órán keresztül.

Ez is vitaindító, hiszen vannak, akik szerint minimum negyven percen keresztül fenn kell tartani a pulzusszámot, hogy elkezdődjön a kalóriaégetés.

  • Hát a lényeg az, hogy minél tovább bírjuk, annál jobb.
  • Ha egy-egy órát trénerezünk a megfelelő pulzusszámon, valószínűleg elég sok kalória el fog égni.

Ebből következik, hogy az elliptikus tréneren kell lennie pulzusmérőnek

Amelyiken nincs, az sem biztos, hogy egy rossz eszköz, de akkor még vásárolnunk kell mellé pulzusmérő karórát vagy mellkasi pulzusmérő övet.

Fontos pontosan tisztában lenni azzal, mennyi a pulzusunk, különben lehet, hogy csak vesztegetjük az időnket, miközben egy órán keresztül taposunk és nem is tudjuk, hogy még egy kicsit erősebben kellene „nyomni” az edzést.

  • Az elliptikus trénerek nagy része rendelkezik pulzusmérővel, amit a kapaszkodókba szokás beépíteni.
  • Nyilván, ha van pulzusmérő, kijelző is van, ami megmutatja a mért eredményt.
  • Az elliptikus trénereknél nagyon fontos, hogy több fokozatra is lehessen állítani.

Minél több a fokozat, annál jobb

Ha csak kevés fokozat közül választhatunk, lehet, hogy pont az nincs meg, amivel aránylag kényelmesen, kibírhatóan le tudjuk edzeni a megfelelő intenzitással a kellő időt.

Itt pár ok arra, hogy miért nem látjuk az edzéseink eredményét:

  • A megfelelő gép kiválasztásánál arra is oda kell figyelni, hogy a fokozatok közötti váltás egyszerű legyen.
  • Ha ugyanis váltani akarunk, de ahhoz le kell állni, máris nem tudjuk tartani a pulzusszámot és kezdhetjük előröl az egészet.
  • Nagyon fontosak még a különböző kiegészítő funkciók.
  • Azok az elliptikus trénerek kiválóak az edzésre, melyekre le lehet tölteni különböző edzésprogramokat.
  • Ezekkel az edzésprogramokkal célirányosan edzhetünk és az eredményt nem marad el.

 

i