Mit érhetünk el napi félóra mozgással?

2016-01-22 00:34
2018-10-06 07:39
FittSport
Mit érhetünk el napi félóra mozgással?
Világszerte egyre nagyobb problémát okoz az emberek körében az elhízás, valamint a túlsúlyból fakadó betegségek és egyéb gondok. A helyzet különösen Amerikában és az Egyesült Királyságban aggasztó, aminek eredményeképpen már az ottani kormányzat is egyre átfogóbb programokat és figyelemfelkeltő kutatási anyagokat ad közre azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tenniük az embereknek a változás érdekében.

A The Telegraph jóvoltából most egy ilyen figyelemfelkeltő tanulmány összefoglalásához juthattunk hozzá, aminek részeként a brit kormány arra szerette volna felhívni a szigetország lakóinak a figyelmét, hogy mit érhetnek el abban az esetben, ha naponta legalább félórát a mozgásnak szentelnek.

A tanulmány kihangsúlyozta, hogy nem sportra, nem izzasztó tevékenységekre kell itt gondolni, mindössze 30 percnyi intenzívebb sétára, esetleg kerékpározásra, nem csak egészségünknek tesz jót, hanem ezen túlmenően alaposan lecsökkenthetjük vele bizonyos betegségek kialakulásának esélyeit és egyes veszélyeket is.

A lap szerint ugyanis napi félórányi, hetente legalább öt alkalommal elegendő ahhoz, hogy egyes betegségek kockázatát jelentős mértékben csökkenteni tudjuk. A The Telegraph birtokába jutott tanulmányban több mint 200 olyan korábban elkészített kutatás adatait összesítették, amelyek a fizikai aktivitás és az egészségügyi hatások kapcsolatát elemezték szakemberek.

Ebből kiderült, hogy a rendszeres fizikai aktivitás sokkal jótékonyabb hatást képes kifejteni bizonyos problémákra és betegségekre, mint a gyógyszerek, ezáltal például csökkenthető a vérzsír, a koleszterin, de akár még az inzulin szintje is, amivel elkerülhetjük olyan betegségek kialakulását, mint a zsírmáj vagy a diabétesz.

A tanulmány alapján íródott cikk hangsúlyozza, hogy nem kell feltétlenül edzőterembe járni és minden nap leizzadni ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el – nyilván ezzel nagyobb mértékben segíthetjük egészségünket –, ezáltal például elegendő, ha gyalog, esetleg kerékpárral járunk a munkahelyre, ha a lift helyett a lépcsőt választjuk, ha a gyerekekkel vagy az unokákkal naponta legalább félórát kimegyünk játszani és labdázni, vagy ha eljárunk táncolni, esetleg kerékpározni.

A lényeg, hogy mozduljunk meg, és változtassunk végre azon az életmódon, amit eddig mozgás nélkül normálisnak hittünk, amit ugyanis ma az emberek jelentős többsége kényelmes és normális életmódnak gondol, azzal csak egyetlen probléma van, hogy túl kevés mozgást tartalmaz ahhoz, hogy egészségük megmaradhasson.

A helyzet azért is különösen aggasztó a világ egyes részein, mert például Amerikában és Nagy-Britanniában a lakosságnak legalább a háromnegyede nem végez megfelelő testmozgást, és az emberek fele már kisebb vagy nagyobb mértékben elhízottnak tekinthető. Már csak ezért is fontos lenne radikális változást megvalósítani az emberek körében, ami átfogó kampányok nélkül sajnos egy nagyon lassú folyamatnak ígérkezik.




i