Nagyon kevés gyerek reggelizik rendszeresen

2014-10-29 20:05
2018-10-29 22:25
FittSport
Nagyon kevés gyerek reggelizik rendszeresen
A reggeli a nap legfontosabb étkezése, ezt mindenki tudja, azonban csak nagyon kevesen vannak azok, akik be is tartják ezt. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy gyakran a szülők sem figyelnek oda arra, hogy gyermekük minden reggel, és egyben rendszeresen fogyasszon valami táplálót és egészségeset, hogy legyen elegendő energiája az óvodában vagy az iskolában való teljesítéshez. Egy friss kutatás szerint a világ gyermekeinek egyharmada üres gyomorral kezdi meg a mindennapokat, tehát minden harmadik gyerek nem eszik otthon, mielőtt elindul iskolába.

Még ennél is nagyobb baj, hogy akik esznek is, általában egészségtelen ételeket tömnek magukba, így péksüteményeket, fehérlisztből készült kenyereket és magas cukortartalmú termékeket, amelyek mozgásszegény életmódjukkal párosítva nagyon komoly problémákhoz, így gyermekkori elhízáshoz vezethetnek, méghozzá emésztőszervi betegségek mellett.

A kutatást egyébiránt 4 és 10 éves gyermekek körében végezték el, és kiderült, hogy egy nap sokkal több lisztből készült terméket fogyasztanak, mint zöldségeket és gyümölcsöket, ami egy rendkívül negatív szokás, és hozzájárul ahhoz, hogy ezek a gyermekek felnőttkorukra is elhízottak legyenek.

Az arányok tekintetében a reggeliző gyerekek 43 százaléka kap majdnem minden nap fehérlisztből készült péksüteményeket, és csak 16 százalékuk eszik teljes kiőrlésű pékárukat. Ennél is rosszabb az arány, ha a gyümölcs- és zöldségfogyasztást vesszük alapul, hiszen a kisgyermekeknek mindössze 40 százaléka fogyaszt minden reggel gyümölcsöt vagy zöldséget, 30 százalékuk pedig ritkán, másik 30 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Mivel az ilyen korú gyermekeket rendszerint a szülők etetik, ezért minden esetben a szülők felelőssége, hogy ezek az arányok a jövőben pozitív irányba változzanak!





i