Nem tekinthető általánosnak a sportolás közbeni szívmegállás

2015-07-28 17:48
2022-06-13 05:43
FittSport
Nem tekinthető általánosnak a sportolás közbeni szívmegállás

Noha gyakran hallottunk a múltban olyan megdöbbentő eseteket, miszerint életerős sportemberek éppen egy aktív tevékenység közben hirtelen szívmegállásban meghaltak, egy amerikai kutatás azonban bebizonyította, hogy ez nem egy túl gyakori vagy éppen általános elhalálozási forma, sőt mit több, a sportolók körében ez a legritkább halálok – legalábbis abban az esetben, ha az illetőnek nem volt szívproblémája, esetleg valamilyen érrendszeri betegsége.

A hirtelen szívhalálból fakadó halálesetek előfordulásával foglalkozó oregoni kutatócsoport a fentiek bizonyításához közel 1300 olyan esetett tanulmányozott át, amelyben a 35 és 65 év közötti páciensek a hirtelen szívleállásban haltak meg.

Mint kiderült, a vizsgált személyeknek csak mintegy 5 százaléka halt meg valamilyen sporttevékenység közben, azonban egyik esetben sem a sport, mint inkább a betegség vagy az egészségtelen életmód állt a háttérben. A hirtelen szívmegállás egyébiránt átlagosan 51 éves korban fordult elő, és főként a férfiakat érintette.

A kutatás rávilágított arra is, hogy a sportolás során azért nehéz meghalni a szívleállásban, mert általában mindig vannak a közelben emberek, akik azonnal segíthetnek az újraélesztéssel, és mentőt is hívhatnak a beteghez.

A kutatás adatai egyébiránt rávilágítottak arra, hogy a hirtelen szívmegállástól elhunytak 16 százalékának ismert szívbetegsége volt, de ami ennél is megdöbbentőbb, hogy kétharmaduk együtt élt valamilyen kockázati tényezővel, vagy egyértelmű tünettel, így magas koleszterinszinttel, elhízással és a többi.

A kutatás egyébiránt statisztikai adatokat is közölt, ezáltal a vizsgált szórás kapcsán kijelenthető, hogy mivel 1300 emberből csak 63 esetben történt sport közben a szívleállás, ezért évente egymillió emberből jó, ha 21 esetben kell számolni a problémával, ha az adatokat világszintűre növeljük.

A szakértők hangsúlyozzák tehát, hogy senki se hagyja abba a sportot a témával kapcsolatban felmerült rémhírek miatt, hiszen a probléma kapcsán azzal csak többet árthat magának. A sportolás, illetve a rendszeres mozgás hiánya ugyanis öregkorban megduplázhatja a szívproblémákhoz köthető halálesetek számát, ergo minél inkább edzésben van a szívünk, annál kisebb az esély arra, hogy szívleállás sújtson minket.

Ha viszont szívbetegek vagyunk, csak orvosi konzultáció és rendszeres kontroll mellett sportoljunk!





i