Rákmegelőző táplálkozási tipp

2014-10-01 13:33
2018-10-06 07:39
FittSport
Rákmegelőző táplálkozási tipp
Mostanra már teljes mértékben bizonyítást nyert az, az állítás, amely szerint a táplálkozási szokásoknak nagy szerepük van a rákos megbetegedések kialakulási kockázatának csökkentésében, vagy éppenséggel a daganatos betegségek megjelenésében. A szakemberek szerint, a rákos betegségek közel 30-40 százaléka kivédhető, megelőzhető lenne, ha az emberek nagyobb figyelmet fordítanának a táplálkozási szokásaik helyességére. Az életmódbeli tényezők, valamint a táplálkozási szokások megreformálása ugyanis, a rákos megbetegedésekkel szembeni harc első lépése.

Bizonyára Neked is feltűnt már, hogy napjainkban rengeteg rákos megbetegedést regisztrálnak az orvosok, ezzel szemben azonban, nagyanyáink, vagy dédanyáink korában még közel sem volt ennyi daganatos ember. De vajon mi ennek az oka? Egykoron az emberek még mindig azt ették, ami az adott évszakban elérhető volt.

Ami az emberek kertjében megtermett, azokat a zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztották el, emellett pedig csak igen kevésszer ettek húst. Télen, a télire eltett ételek kerültek az asztalra, amelyeket saját kezűleg készítettek el. Nem volt ennyi tartósítószer, színezék, aroma és ízfokozó sem, vagyis szinte nem is került akkoriban mesterséges anyag az emberek szervezetébe.

A rákmegelőzés egyik legjobb módja tehát az, ha csakis olyan ételeket fogyasztunk, amikben nincsenek mesterséges adalékanyagok. Amennyiben nincs kertünk, vagy nincs lehetőségünk saját termesztésű zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztanunk, úgy érdemes a piacra kilátogatni, hiszen ott nagyon sok olyan árut lehet megvásárolni, amelyek biogazdálkodásból származnak.

Emellett, a nagy bevásárló központok zöldség és gyümölcsosztályát érdemes messzire elkerülni, hiszen itt többnyire olyan zöldségek és gyümölcsök vannak, amelyek számtalan kezelési folyamaton, érlelésen, és tartósításon átestek.

A vegyszeres gyümölcsök és zöldségek fogyasztása pedig senkinek sem ajánlott! Az emberi szervezetnek a vegyi anyagok helyett, természetes anyagokra van szüksége. Állati fehérjéből például, naponta 30-40 gramm az optimális mennyiség. Ez fedezhető fehér húsból, tojásból, tejből, vagy joghurtból, de akár sajtot is lehet enni, hogy a táplálkozás sokszínűbb és változatosabb legyen.

A mértéket azonban szem előtt kell tartani, hiszen a túlzott mértékű húsfogyasztás sem egészséges!




i