Sok minden változott – erre figyelj oda!

2014-05-18 10:41
2018-10-29 22:25
FittSport
Sok minden változott – erre figyelj oda!
Drágább volt az élelmiszer, nem is lehetett mindenhez könnyen hozzájutni! Nem volt szuper-hipermarket, csak egy kis vegyeskereskedés az utca sarkán lévő épületben, ahol többnyire hiánycikkekkel volt tele a polc – mert mindenből kevés érkezett a boltba, így vagy feliratkoztál valamilyen termékért, vagy lefizetted az eladót, hogy neked tegyen félre a friss zöldségből, a narancsból vagy a ritkaságszámba menő sertéshúsból! Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de még az 1980-as évekre is jellemző volt a fenti rövidjelentés – így azért már érthetőbb, hogy miért is lehetett könnyebben egészségesen étkezni.

Az olcsóbbá és könnyebben elérhető élelmiszereknek köszönhetően az emberek étkezési szokása is megváltozott: ma már eszünk, ha éhesek vagyunk, de eszünk akkor is, ha:
  • tévét nézünk
  • unatkozunk
  • szomorkodunk
  • örülünk
  • játszunk
  • pihenünk
  • kirándulunk
  • átmegyünk a szomszédba beszélgetni
  • meghívjuk magunkhoz a szomszédunkat beszélgetni

és még sorolni lehetne mennyi alkalom kínálkozik ahhoz, hogy együnk – feleslegesen.

A megváltozott étkezési szokásainkhoz mérten változott minden más is: kevesebbet mozgunk, gyorsabban eszünk, több műanyag található az élelmiszerekben, nem foglalkozunk az ízekkel, az esztétikával.

A sok változás is meghozta az eredményét: ma minden ötödik magyar túlsúllyal küzd. Még örülhetünk ennek az átlagnak, hiszen Amerikában minden második felnőtt az elhízott kategóriába esik, de ami még borzasztóbb, hogy egyre több az extrém méreteket öltő személy még Angliában is. Az elhízási hullám már Ázsiát is elérte, és a gésák hazájában is egyre több az elhízásból eredő cukorbetegségben szenvedők száma.

Mi lehet a megoldás?

Erre a nagy változás okozta negatívumok ellen csak egyetlen megoldás van: az odafigyelés! Figyelned kell arra, hogy mit eszel meg. Arra is figyelned kell, hogy amit megeszel mikor eszed, mennyit eszel belőle!

Ne nasizz azért, mert unatkozol, helyette találj más építőjellegű elfoglaltságot. Ne egyél meg mindent, mert kiszedted a tányérodra, csak annyit egyél, amennyi jól esik – legközelebb kevesebbet szedj magadnak! Azért ne vedd meg a nagyobb zacskó rágcsálnivalót, mert olcsóbb, ha a kevesebb is elég.

Figyelj oda magadra, az étkezésedre! Az egészséged a tét!




i