Szívbetegek is végezhetnek intenzív testmozgást!

2014-07-07 16:50
2018-10-06 07:39
FittSport
Szívbetegek is végezhetnek intenzív testmozgást!
Nemrég az volt az általános vélekedés a szívbetegekkel kapcsolatban, hogy csupán mértékletes, mérsékelten megterhelő edzéseket végezhetnek műtét vagy szívroham után.
Most azonban megdőlni látszik ez az elmélet. Egy norvég kutatócsoport ugyanis, arra a megállapításra jutott, hogy a szívbetegségben szenvedő páciensek számára sem tiltott az intenzív testmozgás gyakorlása, sőt akár a megterhelő edzések is biztonságosak lehetnek számukra.

A Norvég Tudomány- és Műszaki Egyetem szakemberei által elvégzett kutatás eredménye ugyanis alátámasztotta azt a feltételezést, hogy a kardiovaszkuláris esemény kockázata elenyésző mindenféle intenzitású sporttevékenység esetén. A tanulmány vezető szerzője, Oelvind Rognmo elmondta, hogy nem csupán az általuk végzett kutatás volt az egyetlen olyan vizsgálat, amely igazolta azt, hogy a kemény edzés kifejezetten jót tesz minden ember szívének.

Minél keményebb, intenzívebb egy edzés, annál jótékonyabb hatást képes gyakorolni a testmozgás a szívre.

A kutatás alatt 4846 személyt figyeltek meg, akik összesen számolva 170 ezer órán át végeztek aerob edzéseket. Az órák közepes és intenzív szakaszokból álltak, az eredmények pedig azt igazolták, hogy akár megterhelő, akár mérsékelt intenzitású órán vettek részt az emberek, nem volt nagyobb az esélye annak, hogy újabb szívprobléma következzen be.

A közepes intenzitással végzett testmozgás során egyetlen páciens halálozott el szívrohamban, míg az intenzív mozgás idején ketten kaptak ismét szívrohamot, de ők túl is élték az újabb „szíveseményt”. A vizsgált 4846 emberből tehát, összesen egyetlen olyan volt, akinek a szíve nem bírta a terhelést, míg az összes többi vizsgált személy tökéletesen kiállta a „próbát”.

Te szenvedsz valamilyen szívbetegségben? Sportolsz rendszeresen? Közepes vagy intenzív erősségű testmozgást végzel? Mik a tapasztalataid?




i