Téli sporttippek, asztmában szenvedőknek

2015-01-05 12:35
2018-10-06 07:39
FittSport
Téli sporttippek, asztmában szenvedőknek
Az asztma egy olyan betegség, amely az egészen kicsi gyermekeket sem kíméli. Olykor a 2-3 éves gyermekeknél jelentkezik, amelyet aztán többnyire 6 éves korig ki is nőnek, illetve gyakorta előfordul az is, hogy csupán később, felnőtt korban jelennek meg az asztma első tünetei. A sípoló, ziháló légzés, a mellkas szorítás, és a fojtogató köhögés nagyon megterheli a testet és a lelket egyaránt. Az asztma azonban, hála az orvostudománynak, mára remekül kezelhető és kordában tartható, ezért az érintettek teljes értékű életet élhetnek a betegség mellett is. Éppen ezért, a rendszeres sportról sem kell lemondania azoknak, akik asztmában szenvednek!

Sőt, a mozgás kifejezetten jót is tesz a tüdőnek, főként abban az esetben, ha kicsi gyermekeknél áll fenn a probléma. A sport hatására a tüdő izomzata fejlődhet, kapacitása növekedhet, ezáltal a betegség tünetei is jelentősen enyhülhetnek. Jó választás például az, ha a gyermeket úszásra járatjuk, hiszen az úszás remekül fejleszti a tüdőt, sőt a test izomzatával is nagyon jót tesz.

De mit lehet tenni télen?

Télen, a nagy hidegben igen száraz szokott lenni a levegő. A száraz és hideg levegő hatására pedig, gyakorta jelentkező panasz szokott lenni az úgynevezett EIB. Az EIB nem más, mint a száraz, hideg levegőn történő mozgás által kiváltott asztmás roham. A jelenség azonban nem csupán az asztmásokat fenyegeti, hanem az egyébként teljesen egészséges emberek 10 százalékát is.

Az EIB jelenség tünetei azonban jelentősen csökkenthetőek, egy kis odafigyeléssel. Fontos például az, hogy, ha tudod, hogy odakint a hidegben fogsz edzeni, akkor mindenképpen használd az asztmagyógyszeredet. A megelőzés hatására elkerülheted a hörgők görcsös összehúzódását a hideg levegő hatására, vagyis kisebb eséllyel alakul majd ki az EIB. Fontos továbbá az is, hogy az edzés előtt kellőképpen melegíts be.

A szabadban történő mozgás közben mindig takard el a szádat és az orrodat egy meleg sállal, és igyekezz azon keresztül lélegezni. Ennek hatására, a beszívott levegő egy kissé felmelegszik, vagyis az EIB esélye is kisebb lesz.

Ismersz valakit, aki asztmás, ám ennek ellenére rendszeresen sportol? Esetleg Te vagy beteg? Szoktál rendszeresen sportolni? Ha igen, akkor oszd meg velünk, hogy milyen sportágat űzöl és milyen rendszerességgel! Jelentkezett már valaha nálad az EIB jelenség?




i