Megdöbbentő: A túlsúlyt akár egy bizonyos vitamin hiánya is kiválthatja!

Publikálás: | Módosítás: | Szerző:
Címkék: Egészség
 
Köztudott, hogy a túlsúly kialakulásáért első sorban az egészségtelen ételek fogyasztása, valamint a mozgásszegény életmód a felelős. Ezek mellett azonban, van néhány olyan elhízást kiváltó ok is, amelyről még csak nem is gondolnánk, hogy túlsúlyt válthat ki. Az egyik ilyen meghökkentő ok például az is, amikor valaki amiatt hízik el, mert vitaminhiányban szenved. Bizony ám, az egyik vitamin hiánya könnyen oda vezethet, hogy túlsúlyossá válik az érintett személy. Ez a vitamin pedig nem más, mint a D-vitamin. Egy amerikai kutatók által végzett tanulmány világított rá arra a lényeges információra, amely a D-vitamin hiánya következtében kialakuló elhízást okozza. A legveszélyeztetettebb korosztálynak a pubertás korban lévő fiatalok számítanak, hiszen a D-vitamin hiányának következményeként kialakuló súlygyarapodás mellett, esetükben még növekedési lassulás is felmerülhet.

A D-vitamin hiány elkerülése nem csak gyermek, tinédzser korban javallott, hanem fiatal felnőttként és idősként is nagy szükség van rá. A megelőzés nagyon fontos, ezért törekedni kell arra, hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyekben bőségesen található D-vitamin. Kitűnő D-vitaminforrás például a tojás, a tej, a spenót, az avokádó, a máj, a borjú és a zsíros hal is.

A D-vitamin hiányát azonban nem csupán az elhízás megelőzése érdekében javasolt rendszeresen pótolni, hiszen számos más, igen komoly probléma okozója lehet az, ha vitaminhiány alakul ki a szervezetben. Ilyen például a csontritkulás, a cukorbetegség, valamint a szív- és érrendszert érintő megbetegedések kialakulási kockázatának növekedése, továbbá a D-vitamin hiányának következtében akár idegrendszert érintő panaszok is felléphetnek az érintett személyek esetében.

A meghökkentő tényre fényt derítő kutatók, az általuk elvégzett vizsgálatba 90 olyan fiatal lányt vontak be, akik életkora 16 és 22 év közé volt tehető. A lányok esetében azt tanulmányozták a szakemberek, hogy milyen következményekkel jár az, ha szervezetükben D-vitamin hiány alakul ki. A fiatal lányok vizsgálata során egyértelműen bebizonyosodott az, hogy azok, akik vérében kevesebb volt a D-vitamin, jellemzően elhízottak voltak, míg azok a lányok, akik szervezetében elegendő D-vitamin volt jelen, átlagos testalkattal rendelkeztek.

A D-vitamin hiányos lányoknál megfigyelhető volt a hastáji zsírréteg jelenléte, valamint a testmagasságuk is némileg elmaradt a normál vitamin mennyiséggel rendelkező lányok magasságától. Ez arra enged következtetni, hogy a D-vitamin hiányállapot a testmagasság növekedésére is negatívan hat.