Megdöbbentő felfedezés a kávé egészségre gyakorolt jótékony hatásairól

2014-06-20 20:20
2018-10-29 22:25
FittSport
Megdöbbentő felfedezés a kávé egészségre gyakorolt jótékony hatásairól
Vannak, akik úgy vélik, hogy a rendszeres kávéfogyasztás cseppet sem egészséges, ám ez nem teljesen igaz. Nemrég ugyanis, a Harvard Egyetem munkatársai egy kutatást végeztek el azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen hatást fejt ki a kávé az emberi szervezet működésére.
Az eredmények megdöbbentőek lettek, ugyanis a várt káros hatásokkal ellenben csupa pozitív tulajdonsága bizonyosodott be a kávénak. A kutatók megállapították ugyanis azt, hogy napi 3 kávé nemhogy nem ártalmas a szervezetnek, hanem még javasolt is ekkora mennyiséget elfogyasztani belőle a jótékony hatásai miatt.

A kávé fogyasztása főként azok számára ajánlott, akik fogyni szeretnének, ugyanis a kávéban található anyagok képesek felgyorsítani a testsúlycsökkenés ütemét is. Sőt, emellett a cukorbetegség megelőzésében is nagy szerepe lehet, ezért annak, aki szeretné megőrizni testsúlyát, vagy éppen diétázik, nem szükséges lemondania a napi kávé adagjáról.

De minek is köszönheti eme jótékony hatásait a kávé? Annak a tulajdonságának, hogy remekül serkenti az anyagcsere folyamatokat. A Harvard Egyetem szakemberei, kutatásuk során olyan 25 és 75 év közötti személyek étkezési szokásait vizsgálták meg, akik eltérő kávézási szokásokkal rendelkeztek. Közel 20 éven át kísérték figyelemmel az alanyok táplálkozását, betegségeiknek kialakulását és életmódját.

Ez idő alatt világosan látszott az, hogy azok a személyek, akik napi 1-2 kávét fogyasztottak el, sokkal kisebb arányban váltak cukorbeteggé. Azok közül viszont, akik naponta három alkalommal fogyasztottak kávét, rendkívül kevesen váltak csak cukorbeteggé. Az eredmények egyértelműen arra mutatnak rá, hogy napi három kávé elfogyasztása által szinte teljesen minimálisra lehet csökkenteni a diabétesz kialakulásának esélyét.

Az egészségünk megőrzése céljából tehát, a korábbi tévhittel ellentétben nem szükséges elhagyni a kávé rendszeres fogyasztását sem. Mindezen pozitívumok mellett egy további előnye is felfedezhetővé vált a napi 3 adag kávé elfogyasztásának.

A kávéban található nagymennyiségű polifenol ugyanis, a vastagbélrák kialakulásának az esélyét is képes lecsökkenteni. A polifenolok, vagyis antioxidánsok szerepe az, hogy a szabadgyökök sejtkárosító hatásaival szemben kellő védelmet nyújtsanak a szervezetünknek, így napi 3 adag kávéval sokat tehetünk az egészségünk megőrzése érdekében!




i