Miért fontos napi 3 órát állva töltened?

2014-07-08 11:40
2018-10-06 07:39
FittSport
Miért fontos napi 3 órát állva töltened?
Bosszankodtál már amiatt, hogy reggel, amikor álmosan munkába sietsz, egyetlen hely sincs a buszon? Vagy éppenséggel este, hazafelé tartván, fáradtan keseregtél azon, hogy egész úton állnod kell?
Amennyiben a következő sorokat elolvasod, bizonyára Te magad is rá fogsz arra döbbenni, hogy állni nem is olyan rossz, mint ahogyan azt eddig hitted. Sőt! Még az is lehetséges, hogy ezentúl, majd mindig állni fogsz a buszon, még akkor is, ha temérdek szabad hely van üresen.

Egy brit sportorvos szerint ugyanis, állni jó és roppant egészséges! Dr. Mike Loosemore volt az, aki rávilágított nemrégiben arra a dologra, hogy miért és miként lehet hasznos számunkra az, ha egy nap folyamán legalább három órát állva töltünk. Dr. Loosemore neve akár ismerősen is csenghet számodra, hiszen a 2012-ben megrendezett olimpia brit bokszcsapatának is ő volt az orvosa.

A sportorvos azt vallja, hogy amennyiben napi három órát állással töltünk el, azzal éppen ugyanolyan hatást tudunk gyakorolni a szervezetünkre és az egészségi állapotunkra, mintha évente tíz alkalommal futnánk le a maratont.

Mire alapozz Dr. Loosemore eme megállapítását?,

A doktor úr azt vallja, hogy nem csupán azok a testmozgások hathatnak jótékonyan a szervezetünkre, a testünkre, amelyeket a konditeremben végzünk el, hanem apróbb, hétköznapi cselekedetek is fejthetnek ki éppen olyan jó hatást.

Állás közben például a testünk összes izma dolgozik annak érdekében, hogy az álló pózt hosszabb távon fenn tudjuk tartani. Amennyiben valaki a munkahelyén állva dolgozik, vagyis hetente 5 alkalommal, minimum 3 órát egy helyben állva tölt, az olyan jótékony terhelést nyújt a teste számára, mintha lefutna évi 10 maratont.

A doktor úr természetesen ezzel nem azt akarja üzenni az embereknek, hogy hagyjanak fel a megterhelő mozgásformák végzésével. Eme kijelentésével, sokkal inkább arra akarja felhívni az emberek figyelmét, hogy már egészen apró dolgok is fontosak lehetnek az egészségünk szempontjából.

Minden apró mozgásnak nagy szerepe van abban, hogy egészségesebbé és fittebbekké válhassunk. Amennyiben valaki ennek hatására esténként már nem fekve, vagy üldögélve nézi végig a kedvenc sorozatát, hanem feláll a székéből és állva tévézik, akkor máris tett valamit az egészségének megőrzése érdekében.

Az üzenetet nagyon fontosnak tartja, és minden brit állampolgárnak szeretné azt megmutatni, hogy nem csak órákig tartó kemény edzésekkel lehet változtatni az életmódunkon.

Te mennyit állsz egy nap? Szívesebben utazol ülve, vagy inkább állsz a buszon?




i