Miért jó a csapatsport a gyereknek?

2015-11-11 13:34
2018-10-06 07:39
FittSport
Miért jó a csapatsport a gyereknek?
A gyerekek számára nagyon fontos a megfelelő fejlődés mind fizikai, mind szellemi, mind lelki síkon. A sporthoz szoktatás, az egészséges életmód szinte mindennek alapfeltétele, hiszen az egészségnél nincs fontosabb. Az iskolák, sőt már az óvodák nagy része is lehetőséget biztosít egyéni és csapatsportokra. A csapatsport külön pozitívumokkal segíti a gyerekek fejlődését, beilleszkedését. Miért fontos ez? Mert aki megtanul egyénileg maximálisan teljesíteni úgy, hogy közben jól működik csapatban is, annak az élet többi területén is sikert fog hozni ez a hozzáállás. A csapatsportok komplex tevékenységek.

Egy összeszokott csapatban kell úgy egyéniségnek lenni, hogy közben megmaradjon az egység. Lényegében a mindenben a legjárhatóbb útnak nevezett „arany középút” megtalálásában segít ez. A gyerekeknek még könnyebb dolguk van, mivel akkor kerülnek ilyen „feladatokkal” kapcsolatba, mikor személyiségük kialakulóban van, ilyen formán úgy tanulják meg mindezt, hogy észre sem veszik, csak kialakul bennük.

Természetesen nem minden gyerek egyforma és nem kell megijedni, ha egyik-másik alkalmatlan a csoportos tevékenységekre ilyen magas szinten, amint amilyet a csapatsportok jelentenek, de egy próbát mindenképpen megér. Jó, ha látja a gyerek, hogy nem csak egyedül lehet sikereket elérni és a csapatszellem mennyire felemelő, hatékony és jól alakítható dolog, ugyanakkor mindenkinek erős láncszemnek kell lennie, hogy működjön.

A csapatsportok fegyelemre is tanítanak, hiszen megvan mindenkinek  a maga posztja, melyen el kell látnia a feladatát. Az edző, a csapatkapitány folyamatos irányítása alatt azt kell tenni, amit diktálnak, és ami a csapat érdekeit szolgálja. Az egykék számára a társas kapcsolatok cizellálásában segítséget nyújthat, ha csapatsportban tanulják meg azt, amit a testvérekkel rendelkezők otthon is megélnek.

A csapatsportok hosszú távú, komoly barátságokat is adhatnak, valamint az együtt játszás élménye olyan lelkesedéssel töltheti el a gyerekeket hogy komoly sikereket érnek el. Ez az egyéni sportokra is igaz, ugyanakkor a csapatos sikereknek megvan az az előnye, hogy mindenki tudja, a másiknak is köszönheti az eredményt és a többiek is köszönhetik őneki.

A csapatjátékot űző gyerekek könnyebben találják meg a helyüket az élet bármely területén, beletörődnek, ha épp nem ők vannak a középpontban és elfogadják a segítséget, mikor rászorulnak, de segítnek is, ha más szorul rá. Mindez jól eltanulható a csapatjátékokban, mint a foci, kosárlabda, kézilabda és hasonlók.




i