Rendszeresen sportolsz? Akkor bátran sörözhetsz!

2014-06-27 21:46
2018-10-29 22:25
FittSport
Rendszeresen sportolsz? Akkor bátran sörözhetsz!
Figyelem! Meghökkentő kutatási eredmények láttak napvilágot a sörfogyasztással kapcsolatban! Míg korábban az volt az általános vélekedés a sörrel szemben, hogy sportolók számára tilos a fogyasztása, addig mára bebizonyosodott, hogy nemhogy nem tilos, hanem még kötelező is rendszeresen sört inni.
Bizony, a sörfogyasztás jó hatást gyakorol azon személyek szervezetére, akik rendszeresen végeznek valamilyen sporttevékenységet. Mindezt a Sör, sport és egészség elnevezést viselő, Spanyolországban megrendezett tanácskozáson jelentették be.

A rendezvényen megjelent szakértők szinte egyöntetűen azt vallották, hogy a sportolók egészségére kifejezetten jó hatással van a sör rendszeres fogyasztása. A szervezetben ugyanis, a szerves vegyületek elsavasodását is meg tudja akadályozni a „folyékony kenyér”, illetve a szívre és az érrendszerre is jó hatása van.

Minderre egy neves kardiológus szakorvos, Juan Antonio Corvalan is kezességet vállalt. Az orvos egyébként, korábban elismert kosaras volt, így saját bőrén is megtapasztalhatta a sporttevékenysége mellett, hogy milyen pozitív hatásai vannak a rendszeres sörfogyasztásnak.

Doktor Corvalan sürgetné azt, hogy végre ledöntsék a tévhiteket a sörfogyasztással kapcsolatban, és azt szeretné, ha a jövőben a sportolók másként tekintenének a sörre. Elmondása szerint a sör a második legfontosabb folyadék egy sportoló számára. Az első természetesen a víz, ez máig sem változott. A sörfogyasztással kapcsolatban azért azt nem árt megjegyezni, hogy az orvos csupán a mértékkel fogyasztott sör mellett kampányol.

Nem teljes lerészegedésig javallja a sör fogyasztását, csupán azt emeli ki, ha valaki megerőltető sporttevékenység után elfogyaszt 1-2 pohár sört az kifejezetten jótékonyan hat a kifáradt testre. A kardiológus elképzelését számos vizsgálat eredménye is alátámasztja. A granadai orvosegyetem egyik tanára, Manuel Castillo Garcon számolt be arról, hogy számos vizsgálat során azt az eredményt kapták, hogy a sör pozitívan hat a rendszeresen sportoló személyek szervezetére.

Az orvos fiziológiai tanszék tanára továbbá azt is megjegyezte, hogy a sör nem csupán a sporttevékenység befejeztével hat jótékonyan, hanem már előtte is, hiszen, aki elfogyaszt egy-két pohár habos nedűt, az a megerőltető sporttevékenységet is jobban fogja bírni energiával.

Emellett, a fontos versenyek előtti és közbeni stressz leküzdését is lehetővé teszi a mérsékelt sörfogyasztás.




i