Mit tegyünk, ha futás közben rendszeresen fáj a talpunk?

2022-12-12 19:26
2022-12-12 19:34
FittSport
Mit tegyünk, ha futás közben rendszeresen fáj a talpunk?

A rendszeres futás amellett, hogy az egészséges életmód egyik, ha éppen nem a legfontosabb záloga lehet, sajnos esetenként fájdalommal is járhat. Ha belegondolunk abba, hogy minden egyes lépésnél, vagyis egészen pontosan futó lépésnél, ami már majdnem az ugrás közbeni terhelésnek felel meg, milyen mértékű súllyal kell megküzdeni a lábunknak, akkor már senkit nem érhet váratlanul az az információ, hogy a futósérülések legnagyobb része a lábfejjel hozható szoros összefüggésbe. A fájdalmak pedig nagyon gyakran éppen azon a „felületen” keletkeznek, amit semmiképpen nem lehet kiiktatni futás közben. Így a fájdalmak egyik elsőrendű elszenvedője a rendszeres kocogás során a talpunk.

A talp gyulladásának (fascia) egyik előidézője, hogy a talajra érkezéskor a testsúlyunk akár többszöröse is nehezedhet a talpunkra és a túlzott erőltetés következtében, amely természetesen nemcsak a test súlyától, de például egy rosszul megválasztott futócipő, vagy éppen egy nem megfelelő talpbetéttől is kialakulhat, a fájdalom sajnos nehezen kivédhető. A leggyakrabban a lábujjaktól a sarokig futó ún. talpi bőnye gyulladása okozza a fájdalmak egy részét, de sajnos nagyon gyakoriak a talpban található ínszalagok és ínak olyan mikroszakadása is, amelyek akár viszonylag enyhe fájdalommal, vagy gyakran ijedtségre okot adó duzzadással is együtt járhat, amely nem közvetlenül a sportolás után, hanem az esetek többségében csak másnap reggel mutat látható jeleket a fájdalom mellett.

Kiknél jelentkezhet leggyakrabba a talpfájdalom?

A talpfájdalom általában azoknál jelentkezhet, akiknek az átlagostól eltérő, vagyis nagyon lapos, vagy éppen nagyon magas talpi boltozattal rendelkeznek. Az Ő esetükben ugyanis a sarokcsonton könnyen túlfeszülhet a talpi bőnye. A sérülések könnyebben alakulnak ki azoknál is, akik vagy a talp külső oldalán, vagy a belső oldalán gördülnek futás közben. Természetesen a lábi elváltozások, vagy hibás mozdulatsorok mellett, amennyiben hirtelen és drasztikusan növeljük a napi, vagy éppen a heti futásadagunkat, az szintén nem várt következményekhez vezethet, csak úgy, mint a „helytelen” futófelület megválasztása. Nem nehéz belátni, hogy sokkal kellemesebb érzést nyújt a talpunknak is, ha nem kemény betonon, hanem például puhább erdei föld ösvényen, vagy éppen szintén megfelelő rugalmasságot biztosító futópadon edzünk nap, mint nap. Talán kevesen gondolnák, de a talpban jelentkező fájdalmak kiváltó okai lehetnek például a gyenge törzsizmok és a megrövidült csípőhajlítók egyaránt.

Ha futás közben gyakran fáj a talpunk érdemes lehet utánajárni a problémának. A tünetet okozhatja sérülés, túlterhelés, de akár helytelen futótechnika is.

Mennyi ideig szenvedhetünk és hogyan érdemes gyógyítani a gyulladt talpat?

Mint általában a mozgásból adódó sérüléseknél, betegségeknél, úgy a begyulladt talp esetében is pihentetéssel csökkenthetjük a gyógyulási időt. Pihentetés nélkül a probléma akár több hónapig is jelen lehet a mindennapjainkban, de leggyakrabban akár fél éven keresztül is szembe kell néznünk e gyulladás okozta nagyon kellemetlen panaszokkal. Szakemberek általában a kerékpározást, vagy az elliptikus tréner rendszeres használatát ajánlják ilyen esetekben a futás, a kocogás kiváltására. Bár a feltételeit sajnos nagyon nehéz megteremteni, de egy medencében is futhatunk, vagy úszhatunk, az is sokat segíthet a begyulladt talp gyógyulási folyamatában. A lényeg az ilyen esetekben is az, hogy a testsúlyunk semmiképpen, vagy csak a minimálisan szükséges mértékben nehezedjen a talpunkra a mozgás során.

Ha futás közben gyakran fáj a talpunk érdemes lehet utánajárni a problémának. A tüneteket lehetséges, hogy elhasználódott, vagy nem megfelelő lábbeli okozza.

A gyulladásnak általában jót tesz a hideg. Éppen ezért hatásos otthoni gyógymód lehet, ha egy jeges vizes palackot görgetünk a talpunk alatt, természetesen ügyelve arra, hogy csak néhány percig végezzük el alkalmanként ezt a „terápiát”, hiszen könnyen áteshetünk a ló túlsó felére és akár fagyásos sérüléseket is szenvedhetünk. A hűtés mellett nagyon fontos gyógyító eszköz a nyújtás. A gyulladásban lévő talpunkat tegyük keresztbe a másik térdünkön és a lábujjakat gyengéden húzzuk hátra, óvatosan nyújtva ezáltal a talpat. Mivel a vádli rugalmassága is befolyásolja a talpazat nyújthatóságát, ezért mindenképpen érdemes akár hengerrel is masszírozni a vádlit a talpunk optimális gyógyításának érdekében. Talán kevesen gondolnák, de még a törzs, illetve a hátizmok állapota is befolyásolhatja a talpban kialakuló gyulladásos, vagy éppen egyéb fájdalommal járó folyamatok bekövetkeztét.

Ha futás közben gyakran fáj a talpunk érdemes lehet mihamarabb kezelni a fájó területet. Mint minden gyulladásos panasznál, itt is jó hatással bír a hűtés.

 





i